Elhagyta a Krímet az orosz Fekete-tengeri Flotta
Moszkva kénytelen volt áthelyezni hadihajóit a Krímből – állítja egy ukrán parancsnok.
Moszkva kénytelen volt áthelyezni hadihajóit a Krímből – állítja egy ukrán parancsnok.
Minden korábbinál nagyobb botrányt kavart az EU-ban Orbán Viktor, aki pénteken az Unió soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnökeként úgy látogatta meg Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy arra semmiféle felhatalmazása nem volt. A HVG forrásai szerint kedden Kijevben azt kérték az ott tárgyaló Orbántól, hogy közvetítsen Kijev és Donald Trump között, míg Putyin arra számított, a magyar vendég ismerteti az EU Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos álláspontját.
A 606-os lajstromjelű luxusjet Fehéroroszországból repült át Oroszországba.
Az EU meghatározó politikusai kivétel nélkül bírálják Orbán Viktort, aki pénteken minden bizonnyal Moszkvába utazik, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott kijevi tárgyalás után találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Orbánnak nincs brüsszeli felhatalmazása a közvetítésre, s már csak azért is furcsa, hogy a magyar miniszterelnök akar békét teremteni, mert az eredményes közvetítéshez semleges álláspontot kellene elfoglalnia.
A lengyel miniszterelnök az X-en adott hangot döbbentségének.
Ukrajnának olyan lépések megtételébe kell beleegyeznie, amelyek visszafordíthatatlanok és elfogadhatók Oroszország számára – hangoztatta Putyin.
“Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni” – véli az Európai Tanács elnöke.
Ha Donald Trump javaslata veszélyezteti Ukrajna függetlenségét és államiságát, akkor készen akarunk állni erre, tudni akarjuk – hangsúlyozta az ukrán elnök.
Olvasónkat telefonon keresték meg, hosszan faggatták a Huxitról, a NATO-ból való kilépésről és az ukrajnai háborúról. A cég munkatársa még arra is rákérdezett, le kellett volna-e mondania Orbán Viktornak a kegyelmi botrány miatt, de felmerült az előrehozott választások lehetősége is.
Az első félévben minden eddiginél több német fegyver került a világpiacra: elsősorban Ukrajnába, de Szingapúr, India és Szaúd-Arábia is sokat vásárolt.
Míg az ukrán politikusok igyekeznek optimistának tűnni Orbán Viktor kijevi látogatása után, a helyi lapok kevésbé bánnak megértően a magyar miniszterelnökkel, bár azért találnak pozitívumokat is. Az azonban nem tartozott a kedvező jelek közé, hogy miközben Orbán Kijevben tárgyalt, Szijjártó Péter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott telefonbeszélgetésben üdvözölte az orosz–magyar kapcsolatok gyors fejlődését. Akadnak, akik Kínát látják az Orbán-vizit mögött.
A csomag többek között légvédelmi eszközöket tartalmaz.
Viktor Mikita szerint Magyarországnak is érdeke Ukrajna EU-tagsága.
Szijjártó a mérleg nyelve, hogy kiegyensúlyozottak legyenek Magyarország nemzetközi kapcsolatai.
Az amerikai nagykövet az X-en üzent.
A háború kezdetétől 28 hónap telt el, amíg a magyar miniszterelnök eljutott Kijevbe.
Arra azonban nem válaszolt, hogy két és fél év után miért éppen most.
A külföldi magánhitelezők által korábban vállalt kétéves moratórium augusztus elsején lejár, és egyelőre nem tudni, hogy van-e bennük akkora bizalom Kijev iránt, hogy megújítsák azt.
Míg Moszkva azt állítja, hogy az ukrán csapás eredeti célpontjai is a tengerparton strandoló emberek voltak, ezért terrorizmussal vádolja Kijevet, addig az ukrán fél szerint az orosz légvédelem hibázott.
A telefonbeszélgetés fő témája az ukrajnai háború volt.